Soul Cure * Liam Large (UK, Jukebox Jam)

jukebox_jam_soul_cureSOUL CURE
2013. december 27. péntek 22h

Fellépők:
LIAM LARGE (JUKEBOX JAM, UK)
Dj Gandharva (Budabeats)
Dj Von Yodi (Mana Mana)

Fogasház (1073 Budapest, Akácfa utca 51.)
A belépés ingyenes!

Szuper dolog Karácsonykor egész álló nap a kanapé, étkezőasztal, hűtőszekrény hármasa között ingázni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy harmadnapra azért besokall az ember. A következő Soul Cure buli tökéletes választás azoknak, akik megszédülnek a harmadnapos bejgli láttán, vagy csak egyszerűen fel szeretnék végre venni a nagyitól kapott kötött zoknit, és tesztelni, mit bír a parketten.

Aki pedig december 27-én este véget vet a henyélésnek, nem más, mint Liam Large, a legendás londoni rhythm’n’blues parti-sorozat, a Jukebox Jam házigazdája, akivel mocskos blues zenékkel idézzük meg a boldog békeidőket. Liam kilenc éves kora óta gyűjti a lemezeket, de ma már ideje nagy részét kizárólag az 1950-60-as évek rhythm & blues és rockabilly kislemezeinek felkutatásával tölti. Pár éve megfertőzte mániájával a tavaly nálunk járt Jazzman Geraldot is, aki kezdetben próbált ugyan ellenállni, de mára ott tartunk, hogy több mint harminc kislemez és a most nevemberben megjelent második válogatás (Jukebox Jam vol. 2.) után a Liam által felügyelt Jukebox Jam a Jazzman Records legsikeresebb alkiadója.

Jó-jó, de hogy pontosan milyen lemezeket csempésztünk ki a régi zenegépekből? R’n’b, rockabilly, soul, mambo, jump blues, twist, shake, rock & roll, ska, popcorn, calypso, go-go, exotica, afro-latin és swing. Ahogy emberünk mondja: “Mixture of hot mid-century dance sounds”.

FB Eventhttps://www.facebook.com/events/254376918050524/
Jukebox Jam mix: http://www.mixcloud.com/ThirstyEar/liam-large-jukebox-jam-jazzman-live-dj-set-at-thirsty-ear-vs-boneshaker-aug-2012/

http://www.jukeboxjam.org
http://www.budabeats.com
http://www.mixcloud.com/JukeboxJam
http://www.mixcloud.com/gandharva

Soul Cure @ Miles Cleret (Soundway Records, UK)

032002-ben visszatérve egy ghánai kirándulásból Miles Cleret megalapította a Soundway hanglemezkiadót és a begyűjtött afrikai lemezekből összeállította első válogatáslemezét “Ghana Soundz – Afro-beat, Funk & Fusion in 70′s Ghana” címmel. Akkor még ő sem gondolta, hogy egy évtized alatt a kiadója megkerülhetetlen lesz, ha afro, karibi és latin zenékről beszélünk.

Alapos régészeti munkával olyan országok elfeledett felvételeit tette újra elérhetővé, mint Etiópia, Benin, Ghána, Kolumbia, Nigéria, Panama, Trinidad, Kenya vagy éppen Thaiföld.


Bár az utóbbi évben néhány válogatott kortárs zenész lemezét is sikerrel dobta piacra (többek között Quantic zenekara, az Ondatropica is a Soundway-hez igazolt), a kiadó sikere elsősorban annak köszönhető, hogy Cleret a ’60-70-80-as évek progresszív hangzását részesíti előnyben. Hogy milyen jó érzékkel válogat, jól példázza, hogy a benini Orchestre Poly-Rythmo zenekar évtizedekkel az eredeti megjelenéseik után igazi közönség kedvenccé vált a nemzetközi koncertszíntéren. Ehhez azonban először egy gondosan összerakott válogatáslemezre volt szükség a társaság régi számaiból, ami nem fogjátok kitalálni, melyik kiadónál jelent meg…

Miles Cleret szettjeiben az afro-beat, funk, highlife, ethio-jazz, molam, calypso, cumbia, champeta, biguine, latin-jazz és disco stílusok jól megférnek egymás mellett, de a korabeli beat zenéket is előszeretettel rakja tű alá.

Aki ott volt a tavalyi Frank Gossner bulin, azóta is emlegeti, november 15-én este valami hasonlóra számíthatunk.

FB event: http://www.facebook.com/events/733710556643725/

2013. november 15. péntek 22h

×Budabeats presents×

SOUL CURE
Fellépők:
Miles Cleret (SOUNDWAY RECORDS, UK)
Dj Gandharva (Budabeats)
Dj Von Yodi (Mana Mana)
Fogasház (1073 Akácfa utca 51.)
A belépés ingyenes!

 

Exkluzív interjú Florian Kellerrel

A pénteki (október 18.) Soul Cure buli müncheni fellépőjével készített exkluzív interjút a Recorder, amiben többek között kiderül, hogy mi a kapcsolata Florian Kellernek a Poets of Rhythm zenekarral. A Quart.hu pedig összeszedte nekünk, hogy milyen lemezeket rejt a világhírű lemezgyűjtő táskája, mire számíthatunk tőle péntek este a Fogaházban!

Budabeats pres.: SOUL CURE with Florian Keller (D)

Havi klubestünk indul a Fogasházban, ahol a házigazdák mellett egy-egy híres lemezgyűjtő fogja bemutatni a legvadabb vinyl kincseit az 1950-60-70-80-as évekből. Október 18-án, pénteken startol a Soul Cure, Európa egyik legkomolyabb funk gyűjtőjével:

„Fuck the hype, here comes the nice!”, ahogy müncheni vendégünk, a veterán funk DJ, Florian Keller mondaná. A ’60-as évek végétől a kora ’80-as évekig mindent felkutat, aminek köze van a stílushoz, és van egy jó hírünk: a táncparketten bombaként működő dobok és a basszusfutamok izgatják igazán a fantáziáját.

Azt mondják, Quantic, DJ Shadow, Cut Chemist és Keb Darge mellett övé a világ egyik legtakarosabb funk-kislemez gyűjteménye, amit idestova 30 éve építget.Öt évesen vette első lemezét felesben anyukájával (Beatles – White Album), aztán beindultak a dolgok. Naná, hogy minden suli-buliban ő volt a DJ, ’86 óta nyomja klubokban, ’93-ban startolt a Poets of Rhythm főnök Jan Weissenfeldt-tel közös, azóta is futó sorozata a Funk Squad, 2002-ben pedig Party-Keller néven indított saját klubestet, ahol a funk mellett a klasszikus NY-i block partik disco/boogie/rap klasszikusait is játsza.

A 2000-es évektől jelennek meg válogatáslemezei a német Compost és Perfect Toy kiadóknál, rádió műsort vezet és persze folyamatosan DJ-zik a világ legkülönbözőbb pontjain. Magyarországon jó tíz éve nem járt, úgyhogy épp itt volt az ideje a visszatérésnek.

FACEBOOK EVENT

*Budabeats presents*
SOUL CURE

2013.10.18. péntek 22h

Fellépők:
FLORIAN KELLER (D – Compost Rec.)
Dj Gandharva (Budabeats)
Dj Von Yodi (Mana Mana)

Fogasház (1073 Bp., Akácfa utca 51.)
A belépés ingyenes!

http://www.budabeats.com/
http://www.fogashaz.hu/
http://www.party-keller.net/

http://www.mixcloud.com/floriankeller
http://www.mixcloud.com/gandharva

Budabeats buli az államalapítás ünnepén!

Augusztus 20-án, kedden este “Budabeats Labor” címmel zajlik az Instantban a kiadó egész estés mutatványa. Az udvarban (Tisztás) 20.30 és 22 óra között a Smárton Trió zenél, méghozzá kivételesen Benkó Ákos dobossal lépnek fel. Ezután a pincében (Mole Hall) folytatódik a móka: 22h-tól Suhov, éjféltől Banyek live act-je, majd Von Yodi, Kovacs és Corp alias M.W.D. érkezik a pultba. A belépés ingyenes! További részletek, zenék a Facebook eseményfalán.

New website

Elkészült az új honlapunk! A korábbi híreket a régi felületen találjátok, ami archívumként fog üzemelni (http://www.old.budabeats.com). Továbbra is keresünk tehetséges, feltörekvő producereket és zenekarokat, bombázzatok csak (info@budabeats.com)! A vinyl kiadás továbbra is küszöbön áll, az adománygyűjtésből a gyártás összegének – hozzávetőleg – fele jött össze, nagyon köszönjük, mi is rárakunk két lapáttal és beindítjuk a gépezetet.

Welcome to our brand new homepage! The content of the previous site is still available at http://www.old.budabeats.com. We are still looking for gifted producers and bands, send your stuff to info@budabeats.com. Our little vinyl project is in progress too, thanks to you and your generous donations we have the half of the money together, so hopefully in the very near future will put out the very first Budabeats wax.